2012. április 5., csütörtök

A gyógykészítményekről

Kedves olvasóim, barátaim!

A minap megtalált egy hölgy, a munkám miatt, hogy lépjek be az általa kínált üzletbe. Persze nem így jött nekem ezerrel, de ez volt a lényeg. Kicsit összeszólalkoztunk a gyógykészítményekről, mert ő úgy gondolja, hogy az egészség a legjobb üzlet és ebben egyet is értettünk, de szerény véleményem szerint nem mindegy, hogy mivel is érjük el az egészségünket, ami számunkra a legnagyobb kincs!

Aláírom, hogy vannak nagyon jó és hatékony gyógykészítmények, de úgy gondolom, hogy amire valóban szükségünk van az a test-lélek-szellem valódi egyensúlya. Ha mindez megvan és odafigyelünk a táplálkozásunkra, de nem mindenféle összetákolt málnaszörppel vagy tablettával, hanem az igazi változatos étrendre gondolok zöldségek, gyümölcsök rendszeres fogyasztására, akkor valóban egészségesek lehetünk hosszú éveken át!

Bizonyos cégek, mint pl FLP, Nahrin, Vemma és társaik nagyon hatásos előadásokkal bizonyítják termékeik minőségét. De nézzünk egy kicsit a színfalak mögé, hogy kik szólalnak fel az előadásokon? Amikor Magyarországon bejött az FLP, nagyon nagy feneket kerítettek a sikerének, de az összes konferencián szinte ugyanazok az emberek mentek és vallották a termék hatékonyságát. Személyes ismerőseim között szerepelt egy agytumorban szenvedő ember, akit befűztek az flp aloe géljével, hogy az visszanyomja a tumort. Az illető hitt benne, itta rendszeresen a szörpöt, ette a kiegészítőket, maga is forgalmazta a termékeket és egy éven belül közölték vele, hogy pár hónapja van hátra, mert a tumor megnagyobbodott és kezelhetetlen, az illető pár hónappal később meghalt :(.
Ugyanehhez a csoporthoz tartozott egy másik személyes ismerősöm, aki itta és itatta a családjával az aloé verry berryjét meg a sima aloé gélt is. A gyerekei akkoriban még kicsik voltak ovis korú az egyik, a másik pedig kisebb. A nagyobbik gyerek közel 3 hétig nagyon beteg volt és itták a géleket, amik gyakorlatilag egyenlőek voltak azzal, mintha sima bolti szörpöt ittak volna.
Én úgy gondolom, hogy mindenkinek a szabad választási joga, hogy mit vesz a pénzén, és az is, hogy mivel tömi magát, na de ebben a válságos időszakban, mikor a pénzháborúk korát éljük, gondolkodjunk már el azon, hogy egy ilyen termék mennyibe is kerül és hogy azt a pénzt mi másra is fordíthatnánk, ami mondjuk tényleg az egészségünket szolgálja.
Nem szeretném nagydobra verni, de egy kedves kineziológus eladta a barátnőmnek a nahrin termékét, a barátnőm hitt benne, megvette, azt mondja, hogy használ valamit. A hangsúly a valamin van! Mellette hallom, hogy ez milyen sok, az milyen sok és hogy ennyit meg annyit kell dolgozni, nincs szabadidőm. A kérdés, hogy mennyit dolgozhatott azért, hogy kifizesse azokat a löttyöket és hogy ez felér-e azzal a hatással, amit nyújt. Szerintem totálisan elkeserítő az eredmény.
Minden egyes gyártó meg van elégedve a termékével, ahogyan a szülők is tökéletesnek látják a saját gyermekeiket, a gyártók és a forgalmazók is a saját termékeiket. Nem bántani szeretném ezeket az embereket, de lássanak már a színfalak mögé, hogy milyen világ van, és hogy miből akarnak pénzt csinálni? Elszomorító :( Arról már nem is beszélek, hogy van-e egyáltalán olyan ember, aki ezen emberek hatáskörén kívül átvizsgálta már ezeket a termékeket, hogy valójában mit tartalmaznak.
Hiszen azt mondják a reklámban is, hogy a gyümölcsök kivonatából vannak, de az csak kivonat, ahhoz mi kerül hozzá??? És jön a következő kérdés, hogy miért nem a csodatevő gyümölcsöt árulják, miért csinálnak belőle készítményt? Ugye? Megvan a megoldás, mert akkor nem lenne pénze az iparnak, nem lehetne ekkora MLM rendszereket kiépíteni.. Ez is a pénzről szól és nem az emberek valódi egészségéről...
Ezek után pedig igen, áldozzunk az egészségünkre, de mit és hogyan? Válogassuk meg az üzletben, hogy mit veszünk, mi kerüljön az asztalra, igyekezzünk változatos étrend alapján táplálkozni, igyunk meg naponta 1,5-2 liter vizet! Nem folyadékot, hanem vizet! Ihatunk ezen felül másfajta folyadékot is, de a víz mennyisége nagyon fontos. A víz felel a szervezet hidratáltságáért, segít a vér higításában.
Mozogjunk minden nap legalább fél órát és lehetőleg a szabadban! Egy tópart, folyópart, vagy park, kiserdő nagyon jó energetikai hatással bír a szervezetre. Ne felejtsük el azt sem, hogy kellő mennyiségű alvásra is szükségünk van, aminek éjszaka kell megtörténnie, hogy belső szerveink tudjanak teljes erőbedobással működni, az immunsejtek pedig zavartalanul láthassák el a feladataikat.
Mindezek után továbbra is úgy gondolom, hogy MINDEN EMBER SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE AZT TESZ AZ EGÉSZSÉGÉVEL, AMIT AKAR. A VÁLASZTÁS RAJTAD MÚLIK ÉS SENKI MÁSRA NEM HÁRÍTHATÓ!

Tennék ide pár hasznos linket és megkérem a kedves olvasóimat és látogatóimat, hogy ha tudnak még hasonlókat, akkor megjegyzésként írják be, vagy küldjék el nekem és hozzáteszem a bejegyzéshez.

Kefír: http://www.kefirgomba.hu/?page_id=5
Aloé Vera: http://www.vital.hu/themes/aloevera.htm ; http://aloe.projektinfo.hu/
Avokádó: http://www.hazipatika.com/taplalkozas/zoldseg_gyumolcs/cikkek/avokado_gyumolcs_zoldseg_es_gyogynoveny/20080107151439
Kínai hernyógomba: http://gyogygombak.drtihanyi.hu/cimke/hernyogomba
Ganoderma: http://www.webbeteg.hu/cikkek/fogyokura/6208/a-ganoderma-lucidum-gomba
Szódabikarbóna: http://www.rakesagomba.eu/
Csalán: http://www.nepgyogyaszat.hu/nepgyogyaszat-gyogyirei/csalan-2.html
Gyömbér: http://www.hazipatika.com/gyogynovenytar/gyomber/63

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések